November 25-én volt 58 éve, hogy az Aranycsapat néven világhírűvé vált magyar labdarúgó válogatott az évszázad mérkőzésén 6:3 arányban legyőzte Londonban a világ legjobbjainak tartott angolokat. Az Aranycsapat elhunyt és még élő tagjai iránti tiszteletünk jeleként útjára indítunk egy sorozatot, melyben a legendás futballisták életének sokak által nem ismert részleteit tárjuk fel olvasóink előtt. A tizedik részben Czibor Zoltánra emlékezünk. 

Czibor Zoltán 1929-1997

Olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, Európa Kupa aranyérmes, kétszeres magyar bajnok, gólkirány. A nemzeti tizenegyben negyvenhárom mérkőzésen tizenhét gól szerzője.

Hatan voltak testvérek, ő maga Czibor III néven játszott a Komáromi MÁV csapatában.

Tizenkilenc  éves volt, amikor Győrött egy területi ifjúsági válogatott mérkőzésen megakadt rajta a szeme Mézes Sándornak, a jeles utánpótlás szakembernek.

Czibor néhány hét múlva már a Ferencváros játékosa volt, vele állt össze a legendás Budai-Kocsis-Mészáros-Deák-Czibor csatársor, s a Fradi  11 pont előnnyel, 30 mérkőzésen 140 gólt szerezve  nyerte meg a bajnokságot.

Aztán elkövetkezett a magyar labdarúgás erőszakos kollektivizálása... 

Czibor gyűlölte a parancsuralmat, a Honvéd csapatát talán még inkább.

A bajokat megelőzendő, gyorsan Csepelre, a munkásosztály csapatához igazolt, ahol  nem merték bántani, így megúszta a Honvédot - egyelőre... 

Két év múlva aztán megkapta katonai behívóját.

Az ÁVH-hoz fordult segítségért és a Bástyába (MTK) igazolt, ahol azonban egyetlen percet sem játszhatott,  Farkas Mihály ugyanis egyszemélyi döntéssel a Honvéd csapatához igazolta, s a kör bezárult... 

Ha nem is könnyedén, azért beilleszkedett Puskásék közé, hiszen gyors, ördögien cselező, fantasztikusan improvizáló játékos, aki Kispesten a "Rongylábú" becenevet kapta. 

Minden tekintetben  jólelkű, de kiszámíthatatlan ember volt, akivel és aki körül nap mint nap csuda dolgok történtek...

A honvédség vezérkarának több gondja volt vele, mint az egész csapattal együttvéve.

A legenda szerint egyszer egy belvárosi étterembe bevezetett egy belsped lovat, máskor -  neki nem tetsző viselkedés miatt - tiszti egyenruhában kiürített egy egész vendéglőt.

Bohém ember volt, akit pályán kívüli viselkedése miatt sokszor akartak a vezetők fegyelmezni, ám balszélsőként pótolhatatlannak bizonyult, s Puskás Öcsi is  többször járt közben az érdekében, a nagyobb bajoktól így rendre megmenekült. 

Sebes Gusztáv szövetségi kapitánnyal sem ettek egymás tenyeréből, bár a kapitány mindig is elismerte a balszélső kvalitásait.

Talán csak a VB döntő napján nem, akkor ugyanis a földkerekség legjobb balszélsőjét átkényszerítette a jobboldalra, s így sem jobb, sem balszélsőnk maradt. Ezért a döntésért az Aranycsapat a világbajnoki címmel fizetett... 

1956 után Czibor nyugaton maradása borítékolható volt. Nem csoda, hiszen ő hasonlított a futballisták közül legkevésbé a szocialista embereszményre. Mikor pedig a magyar politikai vezetők próbálták rávenni a hazatérésre, ő csak annyit mondott: "Majd ha Bécsben is győz a kommunizmus, akkor hazajövök."

Hát nem győzött...

A Róma csapatához szerződött, ám egyéves eltiltásának hírére az olaszok elálltak a szerződtetésétől.

Ekkor Kubala László sietett a segítségére, eltiltásuk idején pénzzel segítette őt és Kocsist, kifizette az adósságaikat, valamint közbenjárt értük, hogy igazolja le őket a Barcelona.

Így is történt, s  a katalánok nem is kötöttek  rossz üzletet a két magyarral.

Czibor azonban itt sem hazudtolta meg magát.

Fantasztikusan játszott, nagy része volt abban, hogy a Barca 1959-ben hat év után bajnok lett, valamint kétszer megnyerte a Vásárvárosok Kupáját, ám a levegő itt is mindig forrt körülötte.

Edzőjét, a nagy mágus hírében álló olasz Herrerát -  tán nem is minden alap nélkül - azzal vádolta meg, hogy doppingot itat meccs előtt a csapattal. A taktikát a mérkőzések előtt írásban kérte tőle, mondván, hogy a Mester hazudós, és utólag mindent letagadhat...

Nem csoda hát, hogy hároméves csodálatos szereplése után a spanyolok inkább a nyugalmat választották, és nem hosszabbítottak vele szerződést.

Egy évre a városi riválishoz, az Espanol csapatához szerződött, majd pályafutása végén játékosedzőként dolgozott Svájcban. 

Magánélete is zaklatottra sikeredett, 1966-ban elvált feleségétől, s későbbi kapcsolatai is elég zűrzavarosak voltak.

Családjától elhidegült, örök fájdalma maradt, hogy a fiából - miután annak lábát egy páternosztebeli baleset miatt hatéves korában amputálni kellett -  nem lehetett focista. 

Czibor Barcelonában telepedett le, itt nyitotta meg  Kék Duna nevű vendéglőjét, melyet az 1966-os válása miatt bekövetkezett anyagi viták után eladott. 

1983-ban látogatott először Magyarországra,  ahol a  szurkolók  minden képzeletet felülmúló szeretettel fogadták.

A budapesti Rákóczi úton egy könyvesboltba meghirdetett dedikálásra 15 ezer ember gyűlt össze és fantasztikus ünneplésben részesítették a teljesen elérzékenyült egykori balszélsőt, akit aztán a Fradi székházban vérig sértett egy  párttalentum.

Czibor rendszerváltásig  be sem tette többé a lábát Magyarországra, 1990 után viszont végleg hazatért, méghozzá Komáromba.
Hét itthon töltött évet engedélyezett neki a sors, ezalatt újjáélesztette a komáromi labdarúgást.

Az általa szervezett gárda a legalacsonyabb osztályból egészen a második vonalig menetelt, mikor Czibor megbetegedett.

Tisztában volt betegsége gyógyíthatatlan voltával, tudta, hogy hamarosan meg fog halni.

 - Isten nem tesz semmit véletlenül -  állította, és még életében rendelkezett a sírhelyéről.

"A sírom közel legyen a kerítéshez, mert ha néha ki akarok szaladni egy fröccsre, hát ne sokat kelljen gyalogolnom"  - mondta fanyar humorral.

1997 szeptember elsején Győrött hunyt el. 

-Csányi Tamás-