Ma 21 éve, 1990. október 25-én vette kezdetét Budapesten a később országos méretűvé dagadt tüntetéssorozat, a taxisblokád néven elhíresült tiltakozási hullám. A rendszerváltás utáni Magyarország első komoly méretű, s alighanem azóta is legnagyobb hatású tömegdemonstrációját az robbantotta ki, hogy az alig fél éve hivatalban lévő Antall-kormány hatvanöt százalékos benzináremelést jelentett be, minek következtében az üzemanyag ára literenként 64 forintra emelkedett...

A bejelentés után taxisok és teherfuvarozók ezrei vették blokád alá Budapestet, a nagyobb városokat, a határátkelőket és az ország főútvonalait. Az elzárt csomópontokon csupán a mentőket, a tűzoltókat és az országból akkor kivonuló orosz megszálló hadsereg egységeit engedték át a tüntetők. A példátlan gyorsaságú és hatékonyságú tömegdemonstráció szervezését az tette lehetővé, hogy akkoriban a hadseregen, a rendőrségen és a mentősökön kívül csupán a taxisok rendelkeztek mobilizálható kommunikációs eszközparkkal, az úgy nevezett CB-rádiókkal.

Bár az ország életét ellehetetlenítette a demonstráció, az emberek többsége mindaddig egyetértőleg és támogatólag viszonyult a taxisokhoz, míg nyilvánvalóvá nem vált, hogy a fél évvel korábban még harcos antikommunista szervezetként feltűnő SZDSZ kisajátítani, rátelepedni próbál a spontán tiltakozásként indult akcióra, és kormánybuktatási céljainak eszközévé igyekszik silányítani az elkeseredett emberek küzdelmét.

A liberális bajkeverők akciója aztán megosztotta az addig egységes társadalmat, s a taxisblokád szervezői elvesztették a többség támogatását és szimpátiáját. A demonstráció mégis eredményre vezetett, hiszen a helyzetet kezelni képtelen kormány meghátrálásra kényszerült, s évekkel későbbi bukásához is nagyban hozzájárult, hogy a taxisblokád kapcsán vált nyilvánvalóvá néhány tagjának dilettantizmusa és szinte komikus alkalmatlansága. (Elég csak a tárgyalások során nyökögő Rabár Ferenc pénzügyminiszterre, vagy a parlament ablakába hátsójánál fogva feltolt, onnan majdnem kieső Horváth Balázs belügyminiszterre gondolni...)

A fiatal magyar demokrácia első jelentős próbatétele volt a három napon át tartó tiltakozási hullám, egyben a rendszerváltás után csodát váró tömegek keserű ébredésének, csalódásának ideje is. Ekkor szembesültek vele sokan, hogy szabadon választott politikai elit is hazudik, hiszen a drasztikus áremelést még a bejelentés előtt pár órával is tagadta a kormány.

Nehéz elkerülni és megállni, hogy a mai helyzettel hasonlítsuk össze a huszenegy évvel ezelőtt történteket, talán nem is káros némi párhuzamot vonni.

Az üzemanyagok mai árának hasonlítgatása az akkorihoz azonban demagóg, ostoba és hatásvadász lépés lenne, ennél sokkal érdekesebbek az azóta bekövetkezett változások, különbségek.

Egyrészt sokkal ravaszabbá és rutinosabbá vált az árképzési politika, hiszen a szerdánkénti sunyi kis ugrások taktikája lényegesen veszélytelenebb egy nagy, drasztikus lépés vállalásánál és megtételénél, másrészt ma már senkit sem sokkol és ér váratlanul, hogy a politika hazudik, csupán az elnevezéseken finomítottunk.

A végsőkig kifinomult és simára csiszolt hamisságot ma szóvivőkre bízzák, kormányzati - vagy ellenzéki - kommunikációnak hívják, egyetemeken oktatják, s a legügyesebbek szépen meg is élnek belőle...

-nauratyill-