Ma ötvenöt éve, 1956. november 4-én hajnalban indult hazánk ellen a szovjet invázió, hogy véget vessen a néhány napja kivívott szabadság édes álmának. November negyedike azóta szimbólum, az aljasság, a brutalitás, a hazaárulás, a kegyetlenség, a reménytelenség szimbóluma. Maguk az események ismertek, az idő lassan gyógyítgatja a sebeket, s legújabbkori friss bajaink is el-elterelik figyelmünket történelmünk talán legsötétebb napjairól.

1956 novemberének véres történetét - erősen leegyszerűsítve - négy oldal, négy történelemformáló tényező alakította. A vörös döghalál, a barbár, állati, ázsiai bolsevizmus, az általa elpusztításra ítélt mártír nemzet, a gyáva, hazug, aljas hazaárulók - Kádár és bandája - valamint a művelt nyugat, sőt nagy betűvel írva, Nyugat...

A bolsevista terrorgépezet iszonyú túlerejével minden bizonnyal akkor is el tudta volna taposni az ellene fellázadt kis nemzet szabadságvágyát, ha a másik két tényező - a gyilkos, hazaáruló Kádár és a Nyugat - nem játszik szerepet a történelem alakításában, de mindkettő eljátszotta azt a szerepet, melynek következtében ma megítélése olyan, amilyen...

A fiumei cselédlány törvénytelen szerelemgyermekére, a Czermanik - Csermanek néven született későbbi iparostanoncra, a Kádár néven hírhedtté vált szörnyre azonban főszerepet osztott a sors, amit ő - sajnos - nagy átéléssel, leírhatatlan aljassággal, vérszomjjal, primitív gyávasággal végig is játszott.

Tevékenységének eredményeként mártírok jeltelen sírjaival telt meg a 301-es parcella, százakat végeztek ki,  ezrek, tízezrek menekültek külföldre, s évtizedekre a jeges rémület lett az úr a csak lassanként vidám barakká váló csatlós Magyarországon.

Csermanek és gyilkos bandája - a münnichek, vagy a mai is luxusnyugdíjjal élősködő biszkuk - állati kegyetlenséggel tapostatta el saját hazáját - már ha az ilyen típusú emberi hulladéknak van egyáltalán hazája - a szovjet tankokkal, s a vöröscsillagos fegyverekkel a háta mögött pillanatnyi szánalom nélkül vezényelte le a kegyetlen bosszúhadjáratot, melyhez képest Haynau évszázaddal korábbi ténykedése ártatlan babazsúrnak tűnhet...

Ezalatt pedig a Nyugat, a művelt Nyugat pont azt tette, amit történelmünk során a török időktől napjainkig mindvégig tett, jelesül semmit.

Így vált november negyedike egy gyászos, reménytelen  kor kezdetévé, így tekintünk rá ma is.

Adózzunk tisztelettel az áldozatok, a mártírok emlékének, s ha lehet, okuljunk történelmünk egyik legsötétebb időszakának tanulságaiból.

S hogy melyek ezek?

A két legfontosabb talán az, hogy bajainkat - bármekkorák legyenek is - mindig külső segítség nélkül, magunknak kellett és kell megoldanunk, s legádázabb, legveszélyesebb ellenségeink mindig közülünk kerültek ki, a teljes összefogásra akkor, azelőtt, s ma is képtelenek voltunk, vagyunk.

Ha ezt nem feledjük, akkor egyszer talán másképp lesz...

-nj-